XLI – Ugyanazé
Az emberi élet kis időt bír ki,
És vitán felül fontos,
Mit az agg kioszi mondott,
Egyazon természet tár ki
Fa lombot s emberi fajtát.
Csak keveseknél kap otthont
Ez a vélemény. De az ifjú szív lányát,
A bizakodás vágyát
Befogadjuk mindannyian.
Mialatt a zsenge kor önmagát
Tűzpiros virágban bontja ki,
Szép gondolatok százai,
Hiú remény kel a bensőben, míg üres és okos.
A halált nem várja, sem a vén kort a lélek, ki
Míg délceg, s ép embert hord, betegségre nem gondol.
Csak ki játssza az ostobát,
Nem látja, hogy az ifjúság gyors szárnyon jár,
Így a bölcső s a halotti
Máglya kicsi távolságra van.
Nem sok idő, hogy a lábad rajt áll
Plútó sorsszerű útján,
Belül az ő birodalmán,
Add át rövid életedet
Pillanatnyi örömöknek.
A sors nem nézi, ki halandó és nem nézi, ki halott.
Lipp Márta fordítása
Megjegyzés: Az agg kioszi Homérosz.
A vers az etalonnak tartott Leopardi kötetben (I Canti), ami 1835-ben Starita kiadásában jelent meg Nápolyban, befejeződik az utolsó verssor előtt. Ekkor szerepel a vers először a „Canti” részeként. Nyomtatott formában már megjelent korábban is, abban még benne van az említett mondat. Én is belevettem, mert számomra új dimenziót nyitott meg, kitágította a vers kereteit. Ki tudja, efelé ment volna-e tovább, ha egyik vers sem töredék? Nekem is eszembe jutottak rögtön Rilke sorai:
„…- De az élő egyre hibázik / s ugyanazt a hibát; a különbségtétele metsző. / Angyalok (úgy mondják) nem tudják gyakran, az élők / vagy a holtak közt járnak. Fut a szüntelen áram, / mindkét birodalmon örökre sodorva magával / minden kort s szavukat túlzúgja örökre.”
1823 végén, 24 elején írta Leopardi Recanatiban egy ókori görög vers szabad fordításaként.
Az eredeti töredék Szimónidészé.
Leopardi rengetegszer átírta a verset, a végső változat nagyon nehezen született meg, lényegében 1835-ben. Halála előtt 2 évvel. Így tehát majdnem egész életén át foglalkoztatta a vers, fokról fokra távolodott el az eredeti Szimónidész töredéktől. Végső formája követte a benne végbement életfelfogásbeli változást, aminek egyszerű és tiszta megfogalmazása a két, utolsóként meghagyott verssor: Add át rövid életedet / Pillanatnyi örömöknek.
De az egész verset olvasva az ember elgondolkodik, vajon csak az „itt”-re vonatkozik ez az „add át”? Vagy Plútó birodalmában is ez fog számítani, és neki is át kell adni mindazt, ami rövid életünkben örömünkre szolgált? Vagy nem is olyan nagy különbség az „itt” és az „ott”? Esetleg mind a kettő ugyanazé? Talán azé, akinek a sorsát képviseljük itt? És aki talán nem is egy, csak mi itt mindig úgy élünk, mint egyetlen egy darab ember? A vers címadása ez esetben is korrekt, mint az Imitációé. (https://compilatore.cafeblog.hu/2016/12/12/imitacio-egy-gondolat-ket-versben/ A Dello stesso (ugyanazé) arra utal, hogy eredetileg ez is Szimónidész verse, mint a kötet sorrendjében ezt megelőző másik töredék. De a kérdéseimből kitűnik, hogy ezúttal is többnek érzem a címadást, mint egyszerű utalást.
XLI – DELLO STESSO
Umana cosa picciol tempo dura,
E certissimo detto
Disse il veglio di Chio,
Conforme ebber natura
Le foglie e l’uman seme.
Ma questa voce in petto
Raccolgon pochi. All’inquieta speme,
Figlia di giovin core,
Tutti prestiam ricetto.
Mentre è vermiglio il fiore
Di nostra etade acerba,
L’alma vota e superba
Cento dolci pensieri educa invano,
Nè morte aspetta nè vecchiezza; e nulla
Cura di morbi ha l’uom gagliardo e sano.
Ma stolto è chi non vede
La giovanezza come ha ratte l’ale,
E siccome alla culla
Poco il rogo è lontano.
Tu presso a porre il piede
In sul varco fatale
Della plutonia sede,
Ai presenti diletti
La breve età commetti.
Nega ai mortali e nega a’ morti il fato.
1823-24.
Kép: A delphoi Kocsihajtó, i. e. 470 körül valószínűleg a rhégioni Püthagorasz készítette (Delphoi Múzeum). Azért választottam, mert az ifjúkor frissességét jelképei.
Rainer Maria Rilke: Duinói elégiák – Az első elégia. Nemes Nagy Ágnes fordítása.
Szimónidész az i. e. VI-V. századból 150 töredéket hagyott ránk. Világszerte ismert epigrammája a Thermopülai hősök sírfelirata: Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. (Ponori-Thewrewk Emil fordítása).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: