mikor a gyöngédség lesz a reggel egyetlen mértéke
egy nap, amikor a gyöngédség lesz a reggel egyetlen mértéke,
a karjaidban ébredek. meglehet, hogy minden határon túlmegy majd a bőröd szépsége.
és a fény tartalmazza a szerelem elképzelhetetlen jelentését.
egy nap, mikor az eső felszárad az emlékezetben, amikor a tél
olyan távoli lesz, amikor a tartózkodó közöny reagál végre
egy régóta magában hordott hangra, veled leszek, és a madarak éneke
az ablakunkban. Igen, madarak énekelnek, virágok lesznek, de ami jön,
az én felelősségem lesz, mert a karjaidban ébredek, és egyetlenegy szót sem
szólok, még a szó elképzelését is elkerülöm, azért, nehogy lerombolódjon
a boldogság tökéletessége.
2001.
az idő hirtelenül szétáradt
az idő hirtelenül szétáradt az utcákon és a napokon,
ahogy a vihar hulláma, hogy magával sodorja a világot,
mutatja, hogyan szerettelek, mielőtt ismertelek.
a szemed a víz, a föld, a tűz, a levegő labirintusa volt,
amit szerettem, amikor azt képzeltem el, hogy szerettem, mind a tiedé
volt, a te parancsod, ahogyan az élet szavait mondta, a te arcod volt.
a te bőröd volt, mielőtt megismertelek, a fákban, a
pillanatokban léteztél, és a felhőkben, ahogy a nap végét
nézegetik, nagyon messze tőlem, bennem, te voltál a fényesség.
2001.
Az örökkévaló magyarázata
az idő lassan mindent átformál az időben,
a gyűlölet időbe fordul, a szerelem
időbe fordul, a kín átformálódik az
időben.
minden, amiről úgy tartjuk, hogy mélyen van,
lehetetlen, állandó és megváltoztathatatlan,
lassan átalakul az időben.
az idő magában nem a semmi.
a semmi időszaka a semmi.
bár örökkévaló nem létezik,
csak az örökkévaló az, ami létezik.
a rajtam tartott szemed pillanatai jelentették a végtelent.
a mosolyod pillanatai adták a végtelent.
a ragyogó fényű tested jelentette a végtelent.
a végtelen lettél a végsőkig.
daruk rakják ki az árut a rakparton, és én szeretlek téged
daruk rakják ki az árut a rakparton, és én szeretlek téged.
izolált emberek sétálnak a körúton, és én szeretlek téged.
elektromos csöndek szikráznak a szerkezetekben, és én szeretlek téged.
rombolás áll a káosszal szemben, rombolás a káosszal szemben, és én szeretlek téged.
torz testek tükröződnek a kirakatokban, és én szeretlek téged.
éveket emészt el az elraktározott felejtés, és én szeretlek téged.
az egész város az éjre készülődik, és én szeretlek téged.
2008.
az író
azt mondta, nem tudom, vajon mért írom le a nevedet.
rápillantottam, azt feleltem, nem a nevem az egyetlen olyan
valami, amit le tudsz írni.
leírta egy papírlapra a nevemet, és beletelepedett
egy karosszékbe, és egy kandeláber fénye volt a hold sugara,
rávetült a leírt szavakra.
és azt mondta, szeretlek.
azt mondta, félek, hogy egy nap majd nem fogom birtokolni
a képességet, hogy leírjam a nevedet. azt mondtam, nem csak a
nevem az, amit le tudsz írni.
még sok-sok éven keresztül írogatta le a nevemet,
megkérdeztem, miért írogatod örökösen mindig
a nevemet. Akkor rám pillantott és megkérdezte halkan,
te ki vagy?
2002.
úgy csinálunk, mintha rendben volna minden
úgy csinálunk, mintha rendben volna minden, megtépázott
és a múlt vasruhájába burkolt testek, égésnyomok
bent a testben, a beszélgetések mélyén riadt sikolyok:
úgy csinálunk, mintha rendben volna minden, rám nézel és tudod:
az utca, ahol találkozik a szemünk, az éjszaka:
az emberek nem képzelnek: olyan nevetségesek az emberek,
olyan szánalmasak: az emberek beszélnek és nem képzelnek:
becsukódunk: úgy csinálunk, mintha rendben volna minden:
egyforma, forró vér a bőr alatt, bármi előtt, minden egyes napon,
félelem vihar a mosolygó ajkakon: tényleg meghalok?,
kérdezem magam: tényleg meghalok? Csak rám nézel és tudod:
tüzes vasak, láng, csönd és eső, ami nem beszélhet:
szerelem és halál: úgy csinálunk, mintha rendben volna minden:
kell az a mosoly: az óceán eléget, a tűzvész megfojt.
2001.
Szoba
A plakátok az ottmaradt cellux-szal
izzottak a falakon. A plüssmedvék
a karjukat összezárva, ezért a
majdnem semmiért, az ágyon lángoltak.
A régi diák lapjai, a nyári
képeslapok és a három itt hagyott
költemény megtisztulva izzott belül
az éjjeliszekrény asztalkában, a fiókban.
Megtettem tizenhat évet, a nyár ideért,
és a tűzoltóknak nem volt műszaki
felszerelésük és alkalmas emberük.
2008.
Lipp Márta fordításai
