A hasznosság nem célja a költészetnek, noha javára válhat. Szándékosan ki is tűzheti célul a hasznosságot a költő, és el is érheti (ahogy talán Homérosz tette), anélkül azonban, hogy a hasznosság célja lenne a költészetnek. Mint ahogy a földműves használhatja a szekercét arra, hogy levágja vele a gabonát vagy mást, anélkül, hogy a szekerce célja a kaszálás lenne. A költészet közvetetten hasznos lehet, ahogy a szekerce kaszálhat, de a hasznosság nem a természetes célja, mint ami nélkül nem létezhetne. Nem létezhet viszont élvezet nélkül, tekintve hogy a költészet természetes feladata hogy gyönyörködtessen.
1817 nyara.
Lipp Márta fordítása
L’utile non è il fine della poesia benchè questa possa giovare. E può anche il poeta mirare espressamente all’utile o ottenerlo (come forse avrà fatto Omero) senza che però l’utile sia il fine della poesia, come può l’agricoltore servirsi della scure a segar biade o altro senza che il segare sia il fine della scure. La poesia può esser utile indirettamente, come la scure può segare, ma l’utile non è il suo fine naturale, senza il quale essa non possa stare, come non può senza il dilettevole, imperocchè il dilettare è l’ufficio naturale della poesia.
Leopardi, Zibaldone di pensieri, cura di Anna Maria Moroni, Oscarmondadori, Milano, 2005. pp. 5-6.
A melankolikus és szentimentális költészet a lélek egyfajta lélegzése. A szív elnyomása vagy valamilyen szenvedésből jön, vagy az élettel szembeni kishitűségből, és a dolgok semmisségének mély átérzéséből, ami teljesen elzárja, nem hagy helyet a lélegzésnek. A költészet más fajtái sokkal kevésbé illeszkednek ehhez az állapothoz. Azt hiszem, hogy Tasso folytonos balsorsa az oka annak, hogy az eredetiség és a leleményesség érdemlegességében alulmaradt a másik három kimagasló olasz költővel szemben, amikor pedig lélekben kétségkívül ugyanolyan vagy még inkább érző, érzékeny, nagyszabású, gyengéd, stb. volt, mint az a leveleiből és más prózai írásaiból kiderül. De mégis, aki nem tapasztalta meg a balszerencsét, nem tud semmit. És biztos, hogy a képzelet és a búskomor érzékenység a kivirulás előérzetéből és az élettel telítődő lélekből nyeri az erejét, ami nem lehetséges az öröm valamiféle felsejlése, bevillanása, felvirradása nélkül.
(1820. Június 24.)
Lipp Márta fordítása
La poesia malinconica e sentimentale è un respiro dell’anima. L’oppressione del cuore, o venga da qualunque passione, o dallo scoraggiamento della vita, e dal sentimento profondo della nullità delle cose, chiudendolo affatto, non lascia luogo a questo respiro. Gli altri generi di poesia molto meno sono compatibili con questo stato. Ed io credo che le continue sventure del Tasso sieno il motivo per cui egli in merito di originalità e d’invenzione restò inferiore agli altri tre sommi poeti italiani, quando il suo animo per sentimenti, affetti, grandezza, tenerezza ec. certamente gli uguagliava se non li superava, come apparisce dalle sue lettere e da altre prose. Ma quantunque chi non ha provato la sventura non sappia nulla, è certo che l’immaginazione e anche la sensibilità malinconica non ha forza senza un’aura di prosperità, e senza un vigor d’animo che non può stare senza un crepuscolo un raggio un barlume di allegrezza.
(24. Giugno 1820.)
Leopardi, Zibaldone di pensieri, cura di Anna Maria Moroni, Oscarmondadori, Milano, 2005. pp. 113.
Leopardi 1817 júliusától 1832 decemberéig, azaz 19 éves korától 34 éves koráig írta gondolatai naplóját, a Zibaldone de pensierit, ami 4526 oldal.
A teljes művet Olaszországban is csak 1898 és 1900 között adták ki 7 kötetben. A kép a VI. kötet első olasz kiadásának borítója.
Magyar nyelvű kiadása nincs.
Felső kép: Tullio Pericoli karikatúrája Leopardiról. A The New York Review of Books-ban jelent meg 2013-ban, akkor adták ki újból a Zibaldone-t az Egyesült Államokban, meglehetősen nagy hírverés mellett.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: