FORDÍTÁSOK

 

RÁMOSOLYGOK A HALOTTRA

 

Rámosolygok a halottra és aki él

elnyelem ahogy egy sötét tárgy

mert megváltozott a kéz és a fényérzék.

 

Úgy élek mintha nem lennék itt csupán csak

könnyű ruha mint az életben.

Az elsőtől az utolsó csapásig megyek

egy hebehurgya tüdő lélegzése nyomán.

 

Így olvasd.

 

Abban a kicsi terecskében lángolhattam

ami a te versed egészen közel hozzád

és meg is térülnének a puszta dolgok

ahogy a létet megemésztik a napok

de itt elbukom majd.

 

Szerelmem

 

Patentban az ajtó semmiben a kéz.

Van sok ami hátramarad a minden.

 

2012.

 

 

                                            Lipp Márta fordítása

 

 

SORRIO AOS MORTOS

 

Sorrio aos mortos e enterro os vivos

como um objecto escuro

por que rodaram mãos e jeitos de luz.

 

Vivo como se não estivesse aqui

roupa leve como na vida.

E vou da primeira à última batida

na respiração de um pulmão doido.

 

Lê assim

 

podia arder a uma pouca distância de ti

nessa praceta que é um poema teu

e as coisas voltariam a mim, meras,

como o ser transportada pelos dias

mas cairei por aqui.

 

Meu amor

 

Porta no trinco e nada nas mãos.

Há muito que é tudo o que resta.

 

2016.

 

Raquel Nobre Guerra (1979. Lisszabon) portugál költő, irodalomtudós. Filozófia szakon végzett a Lisszaboni Katolikus Egyetemen, tudományos fokozatot a Lisszaboni Egyetem Esztétikai és Művészetfilozófiai Karán szerzett portugál irodalomból. Témája Fernando Pessoa életművének „töredék jellege” volt. Részt vett a Pessoa hagyaték digitalizációs projektjében. Az első verseskötetét 2012-ben publikálta, majd azt követően még kettőt, az utóbbi, sorrendben a harmadik, elismertséget és széleskörű nyilvánosságot adó nagy kiadónál jelent meg, két kiadásban (2016, 2017).  Az első kötetére megkapta a Portugál P.E.N. Klub Díját, 2017-ben pedig elnyerte a Portugál Nyelvű Irodalom „Oceanos” Díját. Lisszabonban él.

 

SOPHIA DE MELLO BREYNER ANDRESEN:

 

A tökéletes óra…

 

A tökéletes óra ez mikor elcsendesül

Az ember zaklatott mormolása

És megszólal végre egész legbelül

A fásult álmok mélyről jövő hangja.

 

Ez az az óra melyben a rózsák azok maradtak

Amik a perzsa kertben voltak

Ahol Szádi és Háfiz nézte és imádta őket.

Ez az óra titkos hangokat

Rejt melyeket a vágyaim akartak és idéztek.

Ez az az óra amelyikben most már csak

A levelek beszélgetnek levelekkel.

Ez az az óra ami megsemmisíti az időt

És a saját arcomat sem ismerem fel.

1947.

 

 

Elveszített kert

 

Virágba borult kert, a sohasem volt kert,

Tele képpel, de a formája nem szilárd,

Benned szétosztódott az óriás világ,

A szeretettel és a magánnyal terhelt.

 

A fák zöldje abban a lángban égett,

Ami a vöröslő rózsákból ömlött,

A káprázatos létezés belépett

A kavargásba, ahol minden létrejött.

 

A mennyországi istenek és a poklok

Mozgalmasságát hordta magában a fény,

És itt az esély és az épp nem létezés

Pillanata az örökkévalóság volt.

 

De benned a mozdulat széttöredezett,

A mozgás, amit egy sűrűbb lét egybetett,

Mert megvolt mindig a többi lebegő

Kert is, az elveszett és a lehető.

1944.

 

 

Az áttetsző

 

Uram szabadíts meg minket az áttetsző veszélyes játékától

A mi lelkünk óceánjának mélyén nem korall és kagyló hanem

Kívül rekesztett vágy van

És nem tudjuk jól hogy a vágyak amik csendben

Irányítanak mind valami tompa dallam

És hogy egy nap váratlanul megjelennek

A katasztrófák nagy sima udvarán

1975

 

 

Szibillák

 

Szibillák, egész szeretetlenül és vakon,

A komor barlangok belsejében.

Az űrt, mint a tüzet szítják,

Amíg a testetlen félelemnek ugyanaz a fénye

Az éjjelt és a nappalt nem mossa egybe.

 

Előcsalogatják a legbelső éjszakák

Torz páráját, amik összegyűlnek

Az önmagukhoz kötözött erőkben,

Mikor a szavak odacsapódnak a falhoz

Az elejtett madár vak verdesésében,

A szárnyakkal bíró lény rémülete élesen,

Mint űrbéli óra adja ki a hangját.

1990

                             Lipp Márta fordításai

 

Sophia de Mello Breyner Andresen (1919. Porto – 2004. Lisszabon). Az egyik legjelentősebb XX. századi portugál költő. 1994-ben elnyerte a Camões Díjat. Ő volt az első nő, aki megkapta. A versei nemcsak portugál nyelvterületen ismertek. A költészete a legfiatalabb portugál költőnemzedékre is hatással van.

 

 

RUI COSTA:

 

Kenyér

 

Vannak emberek akik az

Összes ujjukkal az asztalon szeretnek.

Arcuk verítékével sütik a kenyeret

És mikor elhagyjuk őket  még mindig

Az oldalunkon állnak.

Ez idő alatt nem érintkeznek velünk

A hold találkozik a ropogós kenyérrel amit eszünk

Amíg az ígéretek jókedvét a fűszál

Magányába desztillálja.

Ezek az emberek a föld maga

Ahol felvesszük a napot mert elkerülte az ujjakat

És a szív helyére fekete gyümölcsöt rakott.

Ezek az emberek a föld maga

Aminek nincs szüksége repülésre.

2005.

 

 

Haszontalan vers heggyel

Nézem az előttem pihenő hegyet

A majdhogynem örökzöld vizet és mindennek a hiábavalóságára

Gondolok ami ő és hogy ezen gondolkodni hiábavaló,

Amikor egy haszontalan gondolat azt szuggerálja,

Hogy a hegy lehet

Egy miatta meggondolt részlet

A saját gondolkodásom képletében, hogy

Azzal késztessen engem hogy a gondolatokon gondolkodjak,

És ne a hegyeken, ő marad mint annak előtte

Az örökzöld vízben pihenve mintha

Senki nem gondolkodott volna rajta.

2005.

 

 

Baleset VI

[klasszikus befejezés]

 

Nem tudom, szerelem mit mondtál

mikor a tengerben a hullám amit soha

sem láttunk kioldódott.

 

De ismerem ennek a hullámnak a

hevét amint a lábaimhoz ér

és hogy az egész testem  megfeszült

 

hogy az istenhozzádot kimondja neked.

2009.

 

 

A turisták

Ezek a turisták és Görögországból jönnek

hogy megnézzenek engem.

Nem tudják hogy kihaltam

már vagy millió éve

és egy jövőbe veszett csillagocska

csúcsára települtem

ami  a képmásunkat világítja meg.

Tessék a turisták a tűzszekerekkel,

így érkeznek  vakmerők

és lecövekelnek ennek a városnak

a kövei előtt ami rothad a folyó mellett

mert nem ismeri a szeretet előkelő módját.

Ám a turisták,

ők a sirályok körmét tisztítják

és tonhalas tésztát esznek

míg becsatolják a szandáljukat

és engem néznek

és felállnak a válltáskájukkal és

megmarkolják a harpunát

és megkérdezik én vagyok-e Heródes és én

válaszolok nekik hogy nem,

sem Platón,

sem a jelentéktelen szomszédja aki

meghódította Lüdiát,

sem a ló aki elhatározta hogy meghal  hogy

fedezze a Mester menekülését bizonyos tengeri

városok felé amiket nem kell lekicsinyelni,

de hogy meg tudom-e nyomni, igen,

a fényképezőgép gombját,

megteszem a szükséges lépéseket és

századokkal azelőtt hogy az univerzum

nem kontemplál

lekapom a fejüket – és visszamegyek

a magam idejébe

eközben ők elkezdik kefélgetni

a sirályok haját

és belépnek a csatornába amit Cézár

épített vakon járkálnak

jó messzire el

a várostól ami rothad a folyó mellett.

2012.

                             Lipp Márta fordításai

 

Rui Costa (1972. Porto – 2012. Porto). Portugál költő, teljes nevén Rui Filipe Morais Aguiar de Costa. 2005-ben ő nyerte a Daniel Faria Költészeti Díjat. 39 éves korában meghalt autóbalesetben. A verseit több nyelvre lefordították. A 2017-ben megjelent összegyűjtött verseit a legrangosabb portugál kiadó adta ki.

Ki nem habozott a 28-as megállójában

és gondolta: odavan az életem metaforája.

És rá se gondol a zsilip megóvta tőle

hogy önmagában annyi embert föltartson.

 

Boldognak lenni lehetetlen ennyi kompromisszummal

és köztünk legyen mondva romantikus utakon járunk

a dohánybolt ajtaján a kereszt épp csak emlékeztet

hogy pesszimizmus ellen meg kell mosni a fejünket.

 

Ha nem jó érzés a fény hogy élettel teli lény lehetsz

nem fáj mikor előrejelzést ad a meteorológia

egy megállóhely a pokolban életre szóló sors lesz.

 

                                                          Lipp Márta fordítása

 

 

Quem nunca hesitou na paragem do 28

e pensou: ali vai a metáfora da minha vida.

E nem por pensá-lo escapou ao açude

de mandar parar tanta gente só por si.

 

Não é possível ser feliz com tanta correspondência

e entre nós que vamos em itinerários românticos

a cruz na porta da tabacaria é tão-só o aviso

para lavar a cabeça contra o pessimismo.

 

Se não te aconchega o lumaréu de estar vivo

não te aflijas quando predizem a meteorologia

uma estação no inferno será sempre o destino.

2016.

 

Raquel Nobre Guerra (1979. Lisszabon) portugál költő, irodalomtudós. Filozófia szakon végzett a Lisszaboni Katolikus Egyetemen, tudományos fokozatot a Lisszaboni Egyetem Esztétikai és Művészetfilozófiai Karán szerzett portugál irodalomból. Témája Fernando Pessoa életművének „töredék jellege” volt. Részt vett a Pessoa hagyaték digitalizációs projektjében. Az első verseskötetét 2012-ben publikálta, majd azt követően még kettőt, az utóbbi, sorrendben a harmadik, elismertséget és széleskörű nyilvánosságot adó nagy kiadónál jelent meg, két kiadásban (2016, 2017).  Az első kötetére megkapta a Portugál P.E.N. Klub Díját, 2017-ben pedig elnyerte a Portugál Nyelvű Irodalom „Oceanos” Díját. Lisszabonban él.

 

 

Kép: a 28-as ikonikus lisszaboni villamos. 1914-ben alapították, azóta forgalomban van. Bár „hop-on”, „hop-off” szolgáltatásként is működik, az öt rendes helyi villamosvonal egyike. Végighalad a történelmi városnegyedeken, az elképesztően szűk utcákon. A 10 „top turista látvány” része, egyúttal tömegközlekedési eszköz az ott lakók számára.

 

Megjegyzés: “zsilip ,‘vízszintszabályzó berendezés’. Származékai: zsilipes, zsilipel. Déli szláv eredetű szó: szerb-horvát žlijeb, szlovén žleb (‘csatorna’), a magyarba ‘vízimalom csatornája’ jelentéssel került, mai jelentése másodlagos fejlemény. A magyarba került zslib forma a szó elején ejtéskönyítő i hangot kapott, a szóvég pedig zöngétlenné lett: zslib đ zsilib đ zsilip.” (Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár, web)

 

Ki nem akadt el egy 28-as megállóhelyen

és gondolta: odavan az életem metaforája.

És eszébe se jut megúszta a zsilipnél

hogy egymaga annyi embert megállított.

 

Boldognak lenni nem lehetséges ennyi viszonylattal

és köztünk legyen mondva romantikus utakon járunk

a dohánybolt ajtaján a kereszt épp csak emlékeztet

hogy pesszimizmus ellen jó megmosni a fejünket.

 

Ha nem véd meg a lelkesedés hogy itt vagy az életben

nem sújt le mikor előrejelzi a meteorológia

az úti cél eztán már egy pokolbéli állomás lesz.

 

                                                         Lipp Márta fordítása

 

Quem nunca hesitou na paragem do 28

e pensou: ali vai a metáfora da minha vida.

E nem por pensá-lo escapou ao açude

de mandar parar tanta gente só por si.

 

Não é possível ser feliz com tanta correspondência

e entre nós que vamos em itinerários românticos

a cruz na porta da tabacaria é tão-só o aviso

para lavar a cabeça contra o pessimismo.

 

Se não te aconchega o lumaréu de estar vivo

não te aflijas quando predizem a meteorologia

uma estação no inferno será sempre o destino.

2016.

 

Raquel Nobre Guerra (1979. Lisszabon) portugál költő, irodalomtudós. Filozófia szakon végzett a Lisszaboni Katolikus Egyetemen, tudományos fokozatot a Lisszaboni Egyetem Esztétika- és Művészet-filozófia karán szerzett portugál irodalomból. Témája Fernando Pessoa életművének „töredék-jellege” volt. Részt vett a Pessoa-hagyaték digitalizációs projektjében. Az első verseskötetét 2012-ben publikálta, majd azt követően még kettőt, az utóbbi elismertséget és széleskörű nyilvánosságot jelentő nagy kiadónál jelent meg, két kiadásban (2016, 2017).  Az első kötete után megkapta a Portugál P.E.N. Klub Díját, 2017-ben pedig elnyerte a Portugál Nyelvű Irodalom „Oceanos” Díját. Lisszabonban él.

 

 

Kép: a 28-as ikonikus lisszaboni villamos. 1914-ben alapították, azóta közlekedik. Bár „hop-on”, „hop-off” szolgáltatásként működik, az öt rendes helyi villamos vonal egyike. Végighalad a történelmi városrész negyedeken, az elképesztően szűk utcákon. A 10 „top turista látvány” része, egyúttal mindennapi közlekedési eszköz az ott lakók részére.

«A világ idegen, Sandy!«

 

A  miénk hasonlít a most szóra.

A kezekből születik egyfajta reszkető nosztalgia

amit német verzióban úgy fordítanak dipszománia.

 

Mikor ránk tör a szomjúság a remények

belső éjjelének folyóit nyitjuk meg

és térdig feltűrjük a nadrágszárakat.

Nehogy az legyen hogy a hajnal

árvízzel lepjen meg bennünket.

 

Ezzel a betegséggel vagyok most, but it’s ok.

I close my eyes and drift away;

I softly say a silent pray.

Ne figyelj és ne magyarázz,

just press play:

 «A világ idegen, Sandy! A miénk sem más.  «  

 

                                       Lipp Márta fordítása

 

«O mundo é estranho, Sandy! «

 

O nosso é parecido com a palavra agora.

Das mãos nasce-nos uma espécie de nostalgia trémula

que na versão alemã traduziram por dipsomania.

 

Quando temos sede abrimos um rio

de esperas na noite dentro

e arregaçamos as calças até aos joelhos.

Não se dê que a madrugada

nos surpreenda com as cheias.

 

Estou com esta doença agora, but it’s ok.

I close my eyes and drift away;

I softly say a silent pray.

Não ligues nem comentes,

just press play:

 «O mundo é estranho, Sandy! O nosso é parecido.»

2011.

 

Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutatóként dolgozott. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál Pen Klub Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.

 

Mikor a passió visszaveszi a látást

a farkasok ősi útvonala,

a bagoly és monológok sokasága,

sókristály részecskék,

a parányi árnyékrezdülések,

a tényeket örökre háttérbe szorítja.

 

Önkénnyel vagy sem a művek létrejönnek,

a horizont a saját színpadát állítja föl véglegesnek.

Vígjáték ez az előestékhez

amit a fáradtság rosszul visz színre.

 

 

Az élet a félresikerült üzenetek és dallamok

summája lesz egyenként nem bírnánk végighallgatni őket.

 

Egy szuvenír bolt emlékeztet rájuk

palackba zárt vitorlás hajók és kagyló nyakékek.

Fityegők és üveggolyók, Mexikó ´86 ceruza, expo ´98 kulcstartó.

Végtére is túl sok a porhintés egy ilyen rövid úthoz képest.

 

Miközben süt a nap és, nahát,

úgy látszik a gólyák halogatják hogy útra keljenek délre.

Egy kicsit mint én, nem jut eszükbe a távozás.

A dolgok szilárdítanak hogy ott lehessenek ahol vannak.

 

                                                                          Lipp Márta fordítása

 

Quando a paixão recuperar a vista

o antigo caminho dos lobos,

a coruja e os seus monólogos,

partículas de sal,

ínfimos movimentos de sombras,

afastarão para sempre os nossos corpos.

 

Com ou sem licença para fazer obras,

o horizonte montará o seu palco de fim de contas.

Esta comédia de vésperas

que o cansaço tem mal encenado.

 

A vida será uma soma de mensagens erradas e

de músicas que não conseguimos ouvir até ao fim.

 

Lembrar-me-ás uma loja de souvenirs

com barcos engarrafados e colares de conchas.

Berloques e berlindes, lápis do México 86, porta-chaves da expo 98.

Enfim, demasiada poeira para tão curto caminho.

 

Entretanto, está sol e, olha,

parece que as cegonhas adiaram o voo para o sul.

Um pouco como eu, esquecem de ir embora.

As coisas solidificam para não mudarem de lugar.

2017.

 

Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutató. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál Pen Klub Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.

 

***

Megjegyzés: a “rossz” szó “valószínűleg ősi örökség a finnugor korból: zürjén rudzs (‘fáradt, lankadt’). Ha az egyetlen rokonnyelvben adódó példa perdöntő, akkor a magyarban ‘fáradt, gyenge, sovány’ đ ‘hitvány’ đ ‘silány’ jelentésfejlődés ment végbe.” (Magyar etimológiai szótár)

 

 

Olyan egyszerű volt az ábra

senki se bajlódott vele hogy végigolvassa az instrukciókat.

Elég követni az intuíciót.

A csőrt kinyitni és fönnakadni az első horgon

amit a szükségszerű a sötétbe beledobott.

 

Kövessék a fényeket, mondták odafent.

De idelent a háló úgy kiszélesedett

hogy csak a nagy halak tudtak rajt haladni.

Itt a szemmérték számított,

a legprofibbak lettek bebiztosítva.

 

Hát célszerű lenne a hangot

lejjebb venni,

fekve várakozni hogy a kalória ne fogyjon,

visszafogni a gesztust,

kioldani a gyújtást,

csökkenteni a hulladékot,

a hitet egybe

befektetni:

jó tudni hogy a cigarettafüst

a végén a felhőket mindig összezavarja.

 

                                         Lipp Márta fordítása

 

 

O desenho era tão simples

que ninguém se deu ao trabalho de ler as instruções até ao fim.

Bastava seguir a intuição.

Abrir o bico e agarrar o primeiro anzol

que a necessidade atirava no escuro.

 

Sigam as luzes, diziam lá em cima.

Mas, cá em baixo, a rede era tão larga

que os grandes peixes conseguiam passar.

Questão de olhómetro,

asseguravam os mais experientes.

 

Seria então preciso

baixar o tom,

esperar deitado para poupar nas calorias,

abreviar os gestos,

desligar os motores,

reduzir o desperdício,

concentrar a fé

num só lugar:

julgar que o fumo dos cigarros

acaba sempre por confundir-se com as nuvens.

2017.

 

Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutatóként dolgozott. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál Pen Klub Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.

 

Tökéletesen háziasított,

ahogy az akol körbekerítette egy egész nyáj,

jóindulatúnak látszott.

 

Most viszont nyitott színpadon ment,

mindenki szeme előtt.

 

Sorjában körmök és irhák, karok.

A keselyűk csőre

amint a napot kettétépte.

 

Senki nem kiabált,

pedig vér volt.  

Cézár voltam-e, Brutus voltam-e,

nem emlékszem.

2017.

 

                               Lipp Márta fordítása

 

 

Perfeitamente domesticada,

aparentando todo um rebanho de boas intenções,

atacava pela calada.

 

Desta vez, foi em pleno palco,

à frente de toda a gente.

 

Unhas e peles, braços em volta.

O bico dos abutres

a rasgar o dia em dois.

 

Ninguém gritou,

mas houve sangue.

Não me lembro se fui César,

se fui Bruto.

 

2017.

 

Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutatóként dolgozott. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál Pen Klub Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.

 

Mai Katedrálisok

 

ez itt lakóhely tízmilliót meghaladó lélekszámmal

autók emberek és biciklik

folytonos összevisszaságban.

kétségtelen lakóhely mert az embereknek piszkos a kezük

és túlélési reményeik vannak a belső béke gyakorlásának

saját módjai által.

neon forrópontok szüntelenül átszelik a mai

katedrálisok irányába futó utakat:

az épületek amik Istent próbálják meg elérni

vagy isten házainak őrzői ok nélkül vannak?

átjár egy globális szellem

tele nomád brutalitással.

szennyezett lélegzetet veszünk.

a világ másik oldala ugyanaz mint a másik oldala a világnak.

 

 

                                                                    Lipp Márta fordítása

 

 

Catedrais Contemporâneas

 

esta é uma vila com mais de dez milhões de habitantes

são carros e gente e bicicletas

num caos perpétuo.

é certamente uma vila porque as pessoas têm mãos sujas

e expectativas de sobrevivência pelo seu próprio cultivo

da paz interior.

vidas de néon que constantemente atravessam estradas

em direção a catedrais contemporâneas:

os edifícios que tentam chegar a Deus

ou são os donos dos edifícios deuses sem causa?

passa por mim um fantasma global

cheio de violência nómada.

trocamos respirações poluídas.

o outro lado do mundo é igual ao outro lado do mundo.

2018.

 

Sara F. Costa (1987. Oliveira de Azeméis, Portugália) portugál költő.  Keleti tudományokból, valamint kínai-portugál interkulturális kapcsolatokból szerzett diplomát és tudományos fokozatot, Portugáliában a Minhoi Egyetemen és Kínában a Tiencsini Egyetemen. Jelenleg Kínában él, professzor a Tiencsini Egyetem idegen nyelvek szakán.  Öt verseskötete jelent meg, a legutóbbi  („A Transfiguração da Fome”, „Az éhség átváltozása”) épp a napokban került piacra.  Több portugál költészeti díj birtokosa, 2017-ben részt vett az isztambuli Nemzetközi Versfesztiválon.

 

Kép: „The City of the Slat” de Santiago Ribeiro.  A vers ezzel az illusztrációval jelent meg a Revista de Poesia&Contemporânea  Mallarmargens folyóiratban: Sara F. Costa: 7 poemas de “Transfiguração de Fome”  (Az éhség átváltozásai).

 

láthatatlan színpad

 

magammal hordom a nagy kérdéseket

melyek a beszéd súlyában égnek.

téged várlak a romlott éjszakát,

a zavartalan magányt

aki a házakhoz jársz és vissza

de hiszek a társulatodban

ahogy hiszek a napfény hiúságában

az élet a vállamon nekem üvölt

miközben a szégyen lélegzik

a titkok között.

ahol vagy és ahol jártál

boldogtalan odúk

a józan ész emeli fel őket

mert neked nincs értelmed

egy láthatatlan színpad részesei vagyunk

visszatértedben ne tévedj el

 

mert az igazság az hogy itt még sose voltál.

 

 

                                                 Lipp Márta fordítása

 

 

palco invisível

 

trago comigo as gigantes perguntas

que ardem no peso da fala.

de ti espero a noite corrompida,

a solidão contínua

que vai até aos prédios e retorna

mas acredito na tua companhia

como acredito na vaidade do sol

a vida ruge-me nos ombros

enquanto a vergonha respira

entre segredos.

onde estás e por onde andaste

são grutas miseráveis

que se erguem pela lógica

porque a tua presença não faz sentido

somos atores de um palco invisível

não te percas no retorno

porque a verdade é que nunca cá vieste.

 

2015.

 

Sara F. Costa (1987. Oliveira de Azeméis, Portugália) portugál költő.  Keleti tudományokból, valamint kínai-portugál interkulturális kapcsolatokból szerzett diplomát és tudományos fokozatot, Portugáliában a Minhoi Egyetemen és Kínában a Tiencsini Egyetemen. Jelenleg Kínában él, professzor a Tiencsini Egyetem idegen nyelvek szakán.  Öt verseskötete jelent meg, a legutóbbi  („A Transfiguração da Fome”, „Az éhség átváltozása”) épp a napokban került piacra.  Több portugál költészeti díj birtokosa, 2017-ben részt vett az isztambuli Nemzetközi Versfesztiválon.