Szibillák, egész szeretetlenül és vakon,
A komor barlangok belsejében.
Az űrt, mint a tüzet szítják,
Amíg a testetlen félelemnek ugyanaz a fénye
Az éjjelt és a nappalt nem mossa egybe.
Előcsalogatják a legbelső éjszakák
Torz páráját, amik összegyűlnek
Az önmagukhoz kötözött erőkben,
Mikor a szavak odacsapódnak a falhoz
Az elejtett madár vak verdesésében,
A szárnyakkal bíró lény rémülete élesen,
Mint űrbéli óra adja ki a hangját.
Lipp Márta fordítása
Sibilas no interior dos antros hirtos
Totalmente sem amor e cegas.
Alimentando o vazio como um fogo
Enquanto a sombra dissolve a noite e o dia
Na mesma luz de horror desencarnada.
Trazer para fora o monstruoso orvalho
Das noites interiores, o suor
Das forças amarradas a si mesmas
Quando as palavras batem contra os muros
Em grandes voos cegos de aves presas
E agudamente o horror de ter as asas
Soa como um relógio no vazio.
A képen Raffaello Szibillák és angyalok freskójának egy – Szibillát mutató – részlete látható. (1514. Santa Maria della Pace a Roma).