Őszibarack, narancs, szilva,
szamóca, cseresznye, füge,
alma, dinnye, cukordinnye,
óh, az érzékszerveimnek zene,
a nyelv igazi gyönyörűsége;
hagyjatok most beszélni a
gyümölcsről, a bűvkörébe
von a színe, illata,
a szótagok csodás zamata;
császárkörte, császárkörte.
1997
Minden reggel megkerestem egy szótagot
Parányi dolog, biztos: egy magánhangzó,
mássalhangzó, semmi végső soron.
De hiányzik. Csak én ismerem
a hiányt, amit kelt,
Ezért kutattam utána olyan elszánt módon.
Egyedül ez védhetett meg
a január hidegétől, nyáridőben
a szomjúságtól. Egy szótagot.
Csak egyetlenegy szótagot.
A szabadítóm.
1994
A szavak olyanok,
mint a kristály.
Némelyik éles tőr,
pusztító láng.
Mások
épp csak gyöngyharmatok.
Titkok jönnek, áradó emlékezet.
Találomra hajóznak:
bárkák vagy csókok,
a vizek megremegnek.
Ártatlanok, elhanyagoltak,
árnyak.
Fényből szőtt anyagok,
maguk az éjjelek.
És hasonló hamvas,
még zsenge mennyeket idéznek.
Ki hallja meg őket?
Ki őrzi akképpen,
akik, vad viharok,
színtiszta kagylójukban.
1958
A nézés hagyja, hogy leessen az érett.
Nem tudom, mit kezdjek a nézéssel,
ami túlcsordul a fákon,
hogy a tűzzel mit kezdjek,
ha a szájon túlcsap,
a földön vár, hogy a forrásába jusson.
Nem tudom, mi a sorsa a fénynek,
bármi is legyen,
az, mint a nézésnek, utólagos
fájdalmat, testvéri hamvat
tartalmaz, most is folyton remegő árnyat,
mint amilyen a
riadt mezei pacsirta.
Még a szem se tudja, mit mondjon
erre a kezeim közt vagy a
nappal hajszálai között
feltárult örömrózsára.
Amit képzeltem, a víz maga:
víz vagy csak vértelen duruzsolás.
Nincs olyan rózsa, ami illene oda.
Adjatok nekem egy árnyékbárkát!
1956.
Lipp Márta fordításai
Kép: Portugál kert.